november 4, 2021

Miben tudok segíteni?

A leegyszerűsített válaszom erre az lenne, hogy

pontosan abban tudlak segíteni, amiben te magad készen állsz segíteni magadon”.

Hát ez bizonyára nem túl vonzó válasz, ugye? – pedig ez az igaz válasz.

Ha Te is meg tudod oldani, akkor miért kellenék én, vagy a programom? – pontosan azért, amiért kell az orvos, hogy begipszelje a lábad akkor is, ha a csontod magától fog összeforrni.

Tisztában vagyok azzal, hogy a “miben tudok segíteni” kérdésre szinte mindenki azt várja, hogy bemutatom azt, hogy mint szakértő, hogyan oldom meg én vagy a Szeresd vissza! program a kapcsolati problémáját. De én nem szeretem fényezni magam, mert úgy hiszem, az igazi mester nem a piedesztálon állva oktat, hanem kihozza a tanítványaiból a tudást, hogy maguk is mesterekké váljanak

Sok éven át léteztem a mágia világában, melytől mindenki azt várja, hogy néhány pálcalendítéssel, vagy varázsigével megoldják a szerelmi – vagy bármely – problémáját. Sokszor úgy érzem, az emberek bármit elhisznek, amit valaki meggyőzően ad elő.

Korábbi tapasztalataimból pontosan tudom, hogy amikor valaki megkérdi, hogyan tud segíteni neki a Szeresd vissza! program, akkor azt szeretné hallani, hogy

biztosan eléred vele azt, hogy újra boldog szerelemben legyél együtt a kedveseddel, mert erre sok példa van, csupa sikertörténet

és itt be kell tenni néhány beszámolót, hogy milyen boldogok most azok, akik végigcsinálták. Minden marketinges oldal így csinálja.

  • De hogyan lehetne ez a tökéletes igazság?

  • Hogyan lehetne megígérni valakinek azt, hogy számára tökéletes megoldást jelent az, ha végigcsinál valamit?

  • Honnan lehet tudni előre azt, hogy végigcsinálja-e?

  • Honnan lehet tudni, hogyha végigcsinálja, akkor azt odafigyelve teszi-e?

  • Honnan lehet tudni, hogy készen áll-e az eredmény elfogadására?

  • Hogyan lehetne megígérni azt, hogy azért mert 100 vagy 1000 vagy akár 10000 embernek már sikerült, akkor neki is fog?

(Ezekre a kérdésekre van válasz egy kapcsolati elemzésben – vagy jóslásban – de csak úgy hasra-ütve, ugyan ki tudhatná?)

A Szeresd vissza! programban több módszer is van – hétköznapiak és varázslatosak is -, melyek külön-külön is alkalmasak lehetnek egy kapcsolat megjavítására. Azért ilyen, mert az egyik embernek ez jön be, a másiknak pedig az. Van, akinek az egyik működik, van akinek pedig másik. Ez az egész olyan, mint amikor valakinek gyógyszert ír fel az orvosa az egészségügyi problémájára. Minden bizonnyal olyan gyógyszert kap, ami az emberek többségének segít, de mindig akadnak olyanok is, akiknek valami másra van szükségük.

Mindannyian egyediek vagyunk.

Miért várunk hát általános választ?

Mint ahogyan az orvos és a gyógyszere is jó támasz a gyógyulásunkban, ugyanúgy a Szeresd vissza! program is az. Irányt mutat, úton tart, támogat, felismerésekre sarkall, segít. Bárki rendbehozhatja a kapcsolatát e nélkül is, csak az „kicsit” nehezebb, hiszen rá kell találnia a legmegfelelőbb módszerekre, melyeket jó sorrendben kell végigcsinálnia ahhoz, hogy várhatóan jó eredményt érjen el. A program segítségével azonban minden reggel ott az útmutatás, hogy mire figyeljen, mit csináljon ahhoz, hogy a jó irányba forduljon az élete.

Tudod! Egy gyermek is meg tud tanulni egyedül írni, olvasni, de a többségnek azért jobban megy, ha van valaki, aki megmutatja hogyan kell.

Tehát, miben tudok segíteni neked én illetve a Szeresd vissza! program?

Azt hiszem a programról már elmondtam mennyire hasznos, ha rendbe szeretnénk hozni az elromlott kapcsolatunkat: a varázslatos módszerein túl irányt mutat, úton tart, támogat, felismerésekre sarkall, segít.

Aki a program előtt kér egy jóslást (alaposabban kifejtve kapcsolati elemzést) tőlem, annak meg tudom nézni, hogyan áll jelenleg a helyzet a kedvesével, milyen szándékok és milyen vágyak mozognak köztük, mi lehet számára a legjobb út, hogy boldog legyen, stb. (Ilyen kérdéseket szoktunk megnézni ITT )

Aztán, ha valaki a program VIP változatát választja ( lásd ITT ), akkor annak mint egy személyi edző (mai nyelven coach) támaszt nyújtok a nehezebb részeknél, a segítségére vagyok, ezzel teljesen személyre szabottá téve a napi tevékenységeit, az utat, amit bejár a győzelemig. 

ÉRDEKELNE MILYEN A SEGÍTSÉGED!