Kérdések és a válaszaim a Szeresd vissza! programmal kapcsolatban

Igyekeztem összeszedni a leggyakrabban előforduló kérdéseket és megválaszoltam őket. Persze lehet, hogy Te mást kérdeznél. Erre van is lehetőséged ha felveszed a kapcsolatot velem.

Kezdjük egy videóval, ahol elmondom milyen is ez a program.

A Szeresd vissza! programot úgy állítottam össze, hogy akik mielőbb szeretnének eredményt látni, napi átlagosan fél- vagy egyórás „munkával” végigcsinálhassák. Természetesen e mellett még szükséges, hogy a kitűzött napi gyakorlatot is elvégezzék, ami azt jelenti, hogy esetleg egész nap figyelemmel kell lenni valamire: például tudatában kell lenni annak, hogy milyen érzések vannak bennünk. Ez a minimum azért az eredményért, hogy mielőbb elérhető legyen a cél. DE! Ha valakinek nem olyan sürgős, akkor végezheti lassabban a feladatokat. Ez mindenki számára szabadon választható lehetőség.

Garancia semmire sincs az életben!  Ennek ellenére a Szeresd vissza! program első 8 évében adtam garanciát a programra, ha előtte egy jóslásban úgy láttam, hogy az illetőnek sikerül általa visszaszeretnie a kedvesét. 8 év alatt, összesen ketten éltek ezzel a lehetőséggel, nem részletezem miért. 2021. szeptemberétől azonban nem garantálok semmit. Okos marketingesek ugyanis felhívták a figyelmemet arra, hogy nem garantálható egy olyan szolgáltatás eredménye, ahol az nem csak rajtam múlik. Az orvos sem garantálja minden betegének, hogy meggyógyul, hiszen nem áll mellette napi 24 órában, hogy ellenőrizze, betartja-e a paciens a felírt gyógymódot.

Igen. Bár előfordulhat, hogy ilyen esetben kicsit változtatni kell itt-ott, de szerintem ez nem jelent problémát. Lehet, hogy ha már régen nem vagytok együtt, akkor már túl vagy a fájdalom javán, és talán a hibák javán is. Az egyik előny, a másik hátrány. Viszont működik a program, mert bármikor dönthetünk úgy az életünkről, hogy másként folytatjuk. Képesek vagyunk a változásra, és ez a lényeg. A Szeresd vissza! programban ott van a lehetőség, hogy bármikor fel tudod tenni a kérdéseidet, és így nem futhatsz mellékvágányra, bármilyen is az utad.

Ebben az esetben akkor tudod használni az anyagot, ha ismered az illetőt. Tehát nem csak láttad néhányszor, hanem ismered a szokásait, a gondolkodásmódját, az életét. Egy ismeretlen sztár megszerzésére elenyészően kicsi az esély. :-)

A programban lévő szerelmi varázslat olyan, hogy azt csak akkor tudnád használni, ha megvannak hozzá az úgynevezett „előtanulmányok„. Ha csak a varázslatot adnám oda neked, akkor – talán jól elvégeznéd a rituálét, ha van némi gyakorlatod, de – mivel nem vagy felkészülve rá, kicsi az esély, hogy eredményt is el tudj érni vele. Ezért ezt a varázslatot nem adom oda külön.

Egyrészt nem kell gyakorlott meditálónak lenni ahhoz, hogy egy vezetett meditációt végigcsinálj. Csak arra van szükség, hogy találj némi nyugodt időt és helyet, valamint hajlandó legyél átadni magad az irányításnak.

Nem. A Szeresd vissza! program egy zárt weboldalon van, ahová csak azok léphetnek be, akiket én regisztráltam, azaz szintén részt vesznek a programban. Senki nem tud enélkül csak úgy belépni, és elolvasni az írásokat. No jó, egy kiváló hekker biztosan képes rá, de bízzunk benne, hogy nem kezd ki egy boszorkányos oldallal, talán sejti, hogy némi bűvölet is van rajta. :-)

Nos… Ebben a helyzetben azt javaslom, hogy még alaposabban fontold meg, hogy mit csinálsz. Kérj egy jóslást tőlem, vagy az átlagosnál szigorúbban tedd fel magadnak a kérdéseket, amiket itt találsz: https://hogyanszerezzemvissza.hu/ex-visszaszerzes/ Így kiderül, hogy milyen cél vezérel valójában? Legyél biztos abban, hogy a szeretet az első! Tudd, hogy az exed új kapcsolata csak egy gyors pótlékod, vagy komoly dolog! Remélem, nem kell mondanom, hogy „a szeretet elenged”, ha látható, hogy a másiknak úgy a jó, illetve azt akarja. Persze, ha tisztában vagy vele, hogy az exed új kapcsolata nem teszi őt boldoggá, és bizonyos vagy benne, hogy Te vagy az igazi a számára is, akkor a Szeresd vissza! program tud segíteni Neked, hogy ilyen helyzetben is visszaszerezd az szerelmed.

Igen. A használt sablon optimalizálva van mobilra és tabletre is. Minden gond nélkül be tudsz jelentkezni, megy a hozzászólás is és a hanganyagokat is lejátssza. Amire viszont figyelni kell az Alap csomagban, hogy a számítógépeken oldalsávként megjelenő rész, mobilon és tableten legalulra kerül. Tehát először látod a leckét és az alá kerül az oldalsáv. Ezt kérlek, vedd figyelembe, mert a „törzsanyagon” túl, az oldalsávban minden nap más és más „ajánlott” olvasmány, film, dal, varázslat, magyarázat van. Tehát kár lenne kihagyni. A Prémium és a V.I.p. csomagban már nincs oldalsáv, hanem a leckék végén vannak alapból a fent felsoroltak.

Firefox, Chrome és Safari böngészőt használóknál nincsen probléma. Ha mégis, akkor az valami egyedi dolog lehet. Írj, és közösen megoldjuk. :-)

A Szeresd vissza! programban 27 lecke van, amit ideális esetben 27 nap alatt kényelmesen el lehet végezni. Persze ezt megelőzi a bevezetés és az útmutató és a végén is van még egy plusz összefoglaló fejezet, amit nem hangsúlyoztam. Így végül is pontosan 29 nap. De szabadon nyújthatod, ha úgy érzed.

Amikor megérkezik a program díja hozzám, vagy jelzed, hogy elküldted, akkor szoktam megcsinálni a belépési lehetőséget, és másnap hajnali 1:30 körül kapod meg az első e-mailt tőlem, amiben az első lecke linkjét is megtalálod. Innen fogva, minden nap megérkezik hozzád a következő lecke linkje, de nincs kőbe vésve, hogy minden nap tovább is kell lépned, ha még nem tudtad megcsinálni az előző feladatokat. Az egyetlen lényeges dolog az, hogy add meg a leckéknek az egy-egy napot és betartsd a sorrendet. Ez az oka annak is, hogy nem látod az elején még a többi lecke linkjét.

Nincs kőbe vésve, hogy melyik napon vagy órában kezded el a programot. Hajnalban kapod meg a levelet, és javasolni szoktam, hogy érdemes 10-20 perccel korábban kelni azért, hogy elolvasd a leckét, illetve ha Prémium csomaggal rendelkezel, akkor meghallgasd a napi anyagot. Van ugyanis néhány olyan lecke, amelynél egész nap kell végezni egy bizonyos feladatot (például: figyelni kell a szerethető dolgokra), és így ennél fontos, hogy reggeltől estig csináld. Itt tehát, ha csak délután vagy este olvasod el a feladatot, akkor azt a következő napon is végezni kell. Arról nem is beszélve, hogy jót tehet az egész napodnak, ha azzal a tudattal indítod, hogy „máris tettem valamit azért, hogy elérjem a célom„. :-)

Igen, jó, ha minden nap elolvasod a leckéket és megcsinálod a feladatokat. Azért ilyen a program, mert fontos, hogy lépésről-lépésre haladj. Az rendben van, ha valami fontos elfoglaltságod miatt csúsztatsz. De a saját sikered érdekében, nem érdemes a leckéket összevonva pótolni az elmaradást! Ilyen esetben akkor jársz el jól, ha az egész programot csúsztatod, és továbbra is napi egy leckével foglalkozol. Kell hagynod magadnak időt a leülepedésre is. A kapkodás, a türelmetlenség nem vezet jó eredményre.

Nem feltétlenül. A lényeg, hogy adj magadnak rá időt, és ne két futás között fuss át az anyagon. Tudod, mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen! Becsüld meg a saját kívánságodat annyira, hogy ha már elhatároztad, akkor odateszed magad.

Ez változó. Általában 10 és 30 perc között, de lehet akár 1 óra is, ha az oldalsávban ajánlottakat is elolvasod. A leghosszabb meditáció 31 perces. A tértisztítás vagy az önbizalom varázslat előkészületekkel kb. 1 óra. A nagy varázslat, a 19. leckében kb. másfél óra.

A program olyan erőteljes (és ráadásul egy teljes holdciklust ölel fel, ha naponta végzed), hogy ennek köszönhetően nem baj, ha nem használjuk mellette az „időzítést„. Persze aki hite által fontosnak tartja, az megteheti, hogy a tisztítást fogyó holdkor végzi, a bevonzó varázslatokat pedig növő holdnál, vagy épp teli vagy újhold idején. (Ezért a zárt weboldal oldalsávjában mindig látható az aktuális Holdállás.) Ez szabadon választott. Aki ráérős, időzíthet, aki igyekszik mielőbb végezni, az nem szokott vele foglalkozni. Mondjuk a nagy szerelmi varázslatot lehet Vénusz órában végezni, de mint mondtam, olyan erőteljes ez az egész együtt, hogy figyelmen kívül hagyható az időzítés.

Mind az 5 meditáció hanganyag, amelyben végig vezetlek a meditációban. Prémium csomagban mér akár le is tudod tölteni valamilyen mp3 lejátszására alkalmas készülékre, és akkor tudod meghallgatni, amikor van rá nyugalmas időd. Nem csak „egyszer használatosak”, bár túlzásba sem kell esni a hallgatásukkal.

A tértisztítás nincs kötve, az önbizalom varázslatot vasárnap napkeltekor a legjobb elvégezni, de lehet más időpontban is. Az időzítés csak megerősítés.

Akkor jársz a legjobban, ha folyamatosan, minden nap elvégzed a leckéket. De nem kötelező minden nap. Kimaradhat nap, de akkor – a saját érdekedben – érdemes tolni az egész programot, hogy meglegyen minden leckének a kellő idő. És főként arra kell figyelni, hogy sorban kell elvégezni a leckéket, mert egymásra épül az anyag. Az. alábbiakban felsorolom a leckék címét, de tudd, hogy még az Alap csomagban is van sok ajándék anyag, amit itt nem látsz, a Prémium és V.I.P. anyagban pedig még sokkal több. ;-)

  • 1. lecke: Mit tegyél? Ez „csak” olvasmány, melyben megtudod, hogy a következő 27 napban milyen magatartást érdemes tanúsítanod a kedvesed felé.
  • 2. lecke: Végig csinálod? Itt máris kapsz egy remek, – mondhatni mágikus hatású – módszert, amivel elkezded Őt „visszacsábítani” az életedbe. Ráadásul ezen a napon végezheted el az „Ideális szerelem” meditációt, ami nagyon kellemes élmény szokott lenni mindenkinek.
  • 3. lecke: Szeresd vissza! Elkezdődik a szeretet feladatsorozat, amit egész napon át kell végezni.
  • 4. lecke: Nem tudsz mást szeretni? Folytatod a szeretet gyakorlatot, és közben fontos tudást osztok meg veled a szerelemről.
  • 5. lecke: Tudatos szeretet Ebben a leckében segítek még jobban megérteni, hogy miért olyan fontos a szereteted a szerelmed vonzásához.
  • 6. lecke: Felébredés a zombi üzemmódból  Ez a lecke segít a negatív érzelmeid beazonosításában és elengedésében.
  • 7. lecke: Hibáztatás Itt megtudhatod miért káros a hibáztatás rossz szokása, akár a külvilágot, akár saját magad hibáztatod.
  • 8. lecke: Tértisztítás Ez egy olyan lecke, amit csak el kell kezdeni és legkésőbb a 18. leckéig (de tanácsosabb a 13. leckéig) befejezni.
  • 9. lecke: Belső tisztítás A tértisztítással paralel itt a belső tisztítással foglalkozunk, ami a legtöbb embernél komoly feladat, így akár ez is elnyúlhat akár 2-3 napra is.
  • 10. lecke: Elég az ellenérzésekből Egy kis önvizsgálat, mely segít tudatosabbá válni utadon.
  • 11. lecke: A Titok tanításának lényege A Titok című filmet vagy a belőle készült könyvet szinte mindenki ismeri. Ebben a leckében adok neked hozzá egy alaposabb magyarázatot és felhívom néhány mélyebb titokra is a figyelmet, amit a felületes néző jó eséllyel nem vett észre a filmben.
  • 12. lecke: Teremtés gondolattal Akik már végigcsinálták, többnyire ezt a leckét mondják a legnehezebbnek. Ezért erre mindenképpen kell egy picit több külön időt szánni, s van hozzá egy 20 perces meditáció is, mely segít a belső démonjaid elengedésében.
  • 13. lecke: A legfontosabb tulajdonságok  Önmagad szeretete, megbecsülése, az önbizalom… Attól függően, hogy te mennyire hiszel magadban, lehet ez egyszerűbb és nehezebb feladat is. Ebben e leckében van egy fél órás meditáció és egy vezetett varázslat is, amit lehetőség szerint a következő vasárnap reggelén kell elvégezni.
  • 14. lecke: A kapcsolatokról Egy, az általánosan ismertektől eltérő szempontból vizsgáljuk meg a szerelmi kapcsolatok lényeges elemeit. És persze itt egy fontos tudnivaló arról, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ne csak felszínes, hanem igazán mély kapcsolatot építhess.
  • 15. lecke: Ho’oponopono Azok számára, akiknek a párja már mással van együtt, talán a legfontosabb lecke, hiszen itt kapnak tanácsokat arra nézve, hogyan lehet elérni, hogy a szerelmük eltávolodjon tőle. Példákkal segítek, hogy értsd és könnyebben alkalmazd ezt a „varázslatot” (ami nem könnyű), DE szinte bármit elérhetsz általa. Én egy kicsit másképp magyarázom el neked ezért. Itt nem azt kapod, amit a nagyközönségnek hirdetnek, vagy amit könyvekben olvashatsz róla.
  • 16. lecke: Sztereotípiák a másik nemről Ez a lecke külön szól férfiakhoz és nőkhöz. Tartalmaz egy meditációt és egy tesztet is, ami segít belsőd felfedezésében.
  • 17. lecke: Milyen számára a szerelem Fontos egy kapcsolatban, hogy mennyire hasonlóan vagy ellentétesen gondolkodtok dolgokról. De még ennél is fontosabb, hogy milyennek látjátok, és élitek meg a szerelmet. Fontos, hogy elgondolkodj erről is, hisz roppant tanulságos lehet számodra.
  • 18. lecke: A szeretet kifejezése és érzékelése Lehet, hogy már hallottál róla, de talán még akkor is érdemes alaposabban belemélyedned a szeretetcsatornák jobb megismerésébe. Ez a lecke hozzásegíthet ahhoz, hogy felismerve kedvesed fogadókészségét, a számára megfelelőbb módon mutasd ki neki a szerelmed. Sőt, tán még arra is rádöbbenhetsz ennek a leckének a tanulmányozásával, hogy Ő jobban szeret, mint gondoltad, csak nem úgy mutatta ezt ki számodra, mint ahogyan vártad.
  • 19. lecke: Szerelmi varázslat Ez a nagy nap a programban, amikor szerelmi varázslattal bűvölöd el kedvesed. Ez kb. másfél órát vesz igénybe, amit nyugodt körülmények között kell elvégezned az előtte megtisztított helyiségben. Természetesen, ha nem tudtad beszerezni a hozzávalókat, vagy ez egy olyan nap, amikor nem tudnád békében végrehajtani a varázslatot, akkor nyugodtan halaszd el pár nappal. Attól még tovább haladhatsz a leckékkel.
  • 20. lecke: Személyiség típusok Ebben a leckében megismered az Enneagram 9 típusát, és egy teszt segítségével pontosíthatod a sajátodat is. Ez hozzásegít ahhoz, hogy jobban megismerd magad, és jobban megértsd Őt.
  • 21. lecke: Hogyan bánj a kedveseddel?  Ha az előző leckében sikerült beazonosítanod kedvesed típusát, akkor itt egy ismeretanyag, ami megmutatja hogyan bánj vele, hogy boldog legyen melletted.
  • 22. lecke: Hogyan lehetsz vonzóbb? Általános jó tanácsok, amiket könnyen lehet, hogy jól ismersz már. De az is lehet, hogy akad egy-két olyan részlet is, amire eddig – vagy már – nem figyeltél annyira.
  • 23. lecke: Vonzás és taszítás Csábítási technikák, ha netán nem vagy épp elemedben e téren.
  • 24. lecke: Beszélgetés az „első” randin Egy kis kommunikációs emlékeztető, ha már túl régen volt a „korábbi” első randitok.
  • 25. lecke: Csábítás az „első” randin Lehet, hogy ez zsigerből megy neked, de ha mégsem, akkor ki ne hagyd ezt a leckét, ahol külön szólok férfiakhoz és nőkhöz. És persze ne feledd el alkalmazni mindazt, amit eddig megtanultál.
  • 26. lecke: Kapcsolatfelvétel  Ha mostanra készen vagy a nagy szerelmi varázslattal, akkor itt az ideje megbeszélni azt a találkát a kedveseddel. Ehhez nyújt segítséget neked ez a lecke. Ráadásul van hozzá egy meditáció, amely a pozitivitást segíti.
  • 27. lecke: A legnagyobb titok  Ez a befejező kis szösszenet az a pont, ahol a továbbiak segítéséhez elárulom neked a jó kapcsolatok legnagyobb titkát. Lehet, hogy valahol már fél füllel hallottad, de hogy nem alkalmaztad, az egészen bizonyos, mert ha ezt a titkot gyakorolod, akkor biztos, hogy nem hagy el senki.
  • 28. Hogyan tovább Ez már nem lecke, csak egy összefoglaló, ami segít téged addig, amíg újrakezdheted az életed a kedvesed oldalán. Ha bizonytalan vagy, hogy készen állsz-e rá, vagy hogyan tedd meg, akkor jelentkezz be hozzám egy jóslásra, és segítek.

Sajnálom, hogy csak a munkahelyeden tudod megnézni a programot, mert az anyag mellett sok ajánlott zene és film is található, ami gondolom egy munkahelyen nem nézhető illetve hallgatható meg. Az is kérdés, hogy a munkahelyeden mennyire tudsz belemerülni az anyagba? És ha csak ott jó, akkor a meditációkat és a varázslatokat hogyan csinálod meg? Ha nincsen legalább egy okos telefonod, amin van internet, és el tudsz vele vonulni valahova, akkor neked nem javaslom ezt a programot.

A program nem másolható és nem nyomtatható. Kell hozzá egy internettel rendelkező eszköz, amin be tudsz lépni.

Kérdezni lehet emailben: megoldas @ hogyanszerezzemvissza.hu címen.

+ 1 kérdés:

Melyik csomagot érdemes választanom?

A 3 különböző csomag 3 különböző egyéniséghez illik. Ha tudod, te milyen vagy, akkor könnyű lesz a választás.

  • Az ALAP csomagot olyan személyekre szabtam, akik szeretnek olvasni és önállóan feldolgozni azt, amit így tanulnak. Nem kíváncsiak mások történeteire, nincs szükségük „noszogatásra”, tudják mit akarnak. Azaz kifejezetten önálló egyéniségek.
    Persze jó lehet ez a csomag azoknak is, akik nem gondolják annyira komolyan ezt a dolgot, csak meg akarják próbálni: „hátha összejön”, ezért aztán nem akarnak túl sok pénzt fordítani erre az akcióra.

  • A PRÉMIUM csomag a tökéletes mindazoknak, akik komolyan meg akarják újítani a kapcsolatukat. Ők elhatározták, hogy „odateszik magukat”, és teljes lelkesedéssel végigcsinálják a programot. Igénylik mindazt a pluszt, amit a program első 8 éve adott, és ami belekerült ebbe az új verzióba. Szeretik elolvasni elődeik hozzászólásait és ők maguk is szeretik, ha kérdezhetnek. Örülnek a hanganyagoknak melyek könnyebbé teszik a napjaikat és a tanulást, vezetés vagy bármely különösebb gondolkodást nem igénylő feladat közben hallgathatóak.

  • A V.I.P. csomag azoknak ajánlott, akik biztosra akarnak menni és igénylik a személyes támogatásomat. Ez a luxus csomag, nem csak azért, mert prémiumhoz képest is hasznos plusszok kerültek bele, hanem azért, mert rendszeres megbeszéléseink alkalmával teljes mértékben a saját helyzetedre igazítjuk a feladataidat. Aki általában a legjobbat akarja magának, fontos számára az idő és egy kis noszogatás, annak érdemes ezt a csomagot választania.

Biztosra veszem, hogy az, aki komolyan gondolja a kapcsolatának megújítását és kész változni, az sikert érhet el azzal a csomaggal, amely a legbensőbb választása lesz. A lényeg, hogy

hallgass a szívedre!