Szinte minden ember azt mondja, hogy nem szeret szenvedni. Ez valószínűleg igaz is, ha felületesen szemléljük a dolgokat. De amint jobban ránézünk például arra, amit hiányérzetnek nevezünk, rájöhetünk, hogy sok haszna is lehet egy ilyen típusú rossz érzésnek.

  1. Aki hiányzik, annak jobban örülünk, ha újra látjuk vagy csak a hangját halljuk.
  2. Aki hiányzik, arra többet gondolunk.
  3. Aki hiányzik, arról ábrándozunk.
  4. Amikor a szerelmünk hiányzik az életünkből, sokkal erőteljesebben vágyódunk utána, mint amikor itt van velünk.
  5. Amikor a szerelmünk hiányzik az életünkből, rájövünk, hogy mennyit is ért számunkra a jelenléte.
  6. Amikor a szerelmünk hiányzik az életünkből, már tudjuk, hogy csakis vele akarunk lenni.

Mióta mélyebben foglalkozom önnön érzéseimmel, már tudom, hogy az ilyen szenvedések milyen jók is voltak és ha nem szerettem volna az érzést, hogy valaki eszeveszetten hiányzik, akkor nem is mentem volna mélyen bele az ilyen érzésekbe. Így utólag elemezgetve, be kell lássam, hogy talán még élvezet teli is lehet, ha ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy mindent odaadnék abban a pillanatban, hogy újra találkozzak vele, érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben. Az ő dallamát és az ő rezdülését.

Van ezekben az álombéli találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa. Az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket egy láthatatlan szövedékkel. Hogy aztán sohase felejtsük el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett.

Ha nem történnének ilyen fájó események az életünkben, ugyan mit mesélnénk majd az unokáinknak? 😉