július 19, 2013

A szakítás örökké fájni fog?

Akadnak, akik számára a szakítás feldolgozása hatalmas nehézséget okoz. Akár több éven keresztül is magukkal cipelhetik a fájdalmat, és emiatt nem képesek arra, hogy új kapcsolatba kezdjenek. Mindent megpróbálnak, hogy elfelejtsék a múltat, az azonban kísérti őket.

A szakítás „feldolgozhatatlanságának” háttere

Addig maradunk kapcsolatban egy másik emberrel, amíg magunkban hordozzuk a hozzá fűződő vonzódás vagy elutasítás érzését – mindkettő leköti a figyelmünket. Ha megfeledkezünk arról, hogy a másik csak azt mutatja meg nekünk, amit mi is magunkban hordozunk, de nem akarjuk elfogadni, függővé tesszük magunkat tőle. Azt hisszük, ha elhagynak minket, elveszítünk valamit. Mivel ezt senki sem akarja, inkább ragaszkodunk partnerünkhöz.

Ugyanez történik akkor is, ha nem vagyunk hajlandóak megbocsátani valakinek: ez is csak azt mutatja, hogy saját magunknak nem bocsátunk meg, vagy elítélünk, elutasítunk magunkban egy tulajdonságot. Amíg nem vagyunk képesek elfogadni magunkat, vagy nem tudunk megbocsátani magunknak, a másikat sem engedhetjük el.

Teendő, a szakítás fájdalmainak elengedése érdekében

Hidd el, hogy sohasem hibáztál, és minden helyzetben a lehető legjobbat tetted. Utólag már könnyű ítélkezni, egy adott helyzetben azonban mindig azt tetted, amit a leghelyesebbnek tartottál, és ez így van jól. Ha tisztában vagy azzal, hogy az élet mindig a fejlődésedet és azt a célt szolgálja, hogy szabad és boldog ember lehess, akkor azt is belátod majd, hogy ez a helyzet is előbbre vitt egy lépéssel. Önmagad elfogadása és szeretete kinyitja előtted azt az ajtót, amelyen átlépve minden embert szeretni fogsz. Arra is rájössz, hogy a kedvesed egyáltalán nem hibázott, és meg fogsz neki bocsátani.

Hasznos lehet, ha kis idő elteltével még egyszer találkozol volt pároddal, hogy őszintén megbeszéld vele, ami még most is nyomaszt, és amit még nem mondtál el neki. Ha erre nincs lehetőség, vagy egyszerűen csak nem akarod, írj le mindent egy levélben. Nem fontos feladnod, az írás felszabadító hatását akkor is érezni fogod, ha a levelet megtartod magadnak.

A megbocsátás azt jelenti, hogy belátod: minden rendben van!

Ha ezt sikerül elérned, az elengedéssel sem lesznek nehézségeid.