A legújabb kutatások szerint a szerelmi bánat során azért érzünk fizikai fájdalmat, mert az agy ugyanazon területe aktiválódik a szociális elutasításnál, mint fájdalom esetén.
A Michigani Egyetem kísérletének meglepő eredményei szerint az összetört szív tényleg tud fájni – írja az USA Today. A negyven fő bevonásával végzett kísérlet résztvevői egytől egyig fájdalmas szakításon estek át a közelmúltban, és az elutasítás érzését kellett felidézniük, miközben MRI-vel vizsgálták őket. A kísérlet vezetője, Ethan Kross szociálpszichológus szerint az MRI eredmények egyértelműen kimutatták, hogy az érzelmi elutasítás ugyanazon területeit aktiválja az agynak, mint a fizikai fájdalom.
Az elme és a test szoros együttműködése azt is megmagyarázza, hogyan vezetnek a negatív érzelmek testi tünetekhez, betegségekhez. Mark Leary, a Duke Egyetem professzora azt is hozzáfűzte, hogy a szerelmi bánat és a fizikai fájdalom közötti kapcsolat teljesen logikus, hiszen a fájdalom elkerülése érdekében hajlandóak vagyunk megoldani a párkapcsolati problémáinkat, és ez összetart minket.
Egy harmadik kutató, Naomi Eisenberger azt mondja, annyira egyértelmű a közvetlen kapcsolat az érzéseink és a fizikai állapotunk között, hogy a fájdalomcsillapítók képesek tompítani a szerelmi bánatot is. Az ember olyannyira társas lény, hogy az érzelmi elutasítást az agya egyenrangúnak tekinti a fizikai károsodással.
Igaz tehát, hogy a szerelem fáj?
A fenti kutatás bizonyítja, hogy a „szerelmi bánat” ugyanolyan, mint más fizikai fájdalom. Tehát igaz.
Vagy mégsem?
Hiszen a szerelem és a „szerelmi bánat” nem ugyanaz!
A szerelem nem fáj!
Csak a szerelem elmúlása, a szerelem hiánya okozza a fájdalmat. Amint erre ránézel, máris helyén tudod kezelni. (Nem azt mondom, hogy elmúlik, de ettől már nem lesz ugyanaz!)
Gondolj csak bele, milyen zavarodottságot hozhat létre bennünk egy olyan gondolat, hogy a szerelem miatt érezzük rosszul magunkat és ezért a szerelemért küzdünk, hogy újraéledjen?
– Ki akarja azt, ami fáj?
– Az elménk. Mert az elménket nem érdekli a boldogságunk, csak az a meggyőződése, hogy ha a szerelem jó volt, akkor majd újra jó lehet, ha leküzdjük a fájdalmat, amit most érzünk általa. És amint elkezdünk küzdeni e fájdalom ellen, egyre jobban megerősítjük azt, egyre rosszabbul érezzük magunkat miatta. De nem a szerelem miatt szenvedünk, hanem csakis az elménk fura értelmezése miatt.
Ehelyett a javaslatom az lenne, hogy vedd észre, mi a valódi probléma! Elveszettél valamit, ami most hiányzik. Amikor pedig ilyesmi történik velünk, akkor ugye igyekszünk visszakapni azt a valamit, hogy újra jól érezzük magunkat. Egy elveszett tárgy esetében megkeressük, vagy másikat veszünk helyette. Az elveszett érzés esetében pedig igyekszünk olyasmit tenni, ami újra előhozza belőlünk a hiányzó érzést. No és mi hozhatja vissza a szerelem érzését? Az, ha szenvedünk a hiánya miatt, vagy az, ha igyekszünk jól érezni magunkat, újra szépnek látni az életünket? Ugye az utóbbi? Még akkor is, ha ez nem olyan könnyű. De nem lehetetlen!
Vannak módszerek, amik segíthetnek, ha készen vagyunk lemondani a szenvedésről, ha önsajnálat helyett teszünk azért, amit elérni vágyunk. Itt van egy remek módszer:
